2010. február 20., szombat

már csak ez hiányzott!!!

Nem örülök a régi látogatóknak. :( Újból előjött a migrénem, de most már tudom, h hogyan nevezik aurás migrén. Látótérkiesés, érdekes módon a baloldalam eltűnt. Pedig elég sok dolgom van. Éreztem, h vmi gáz van, de fogalmam sincs, h mit reikizzek. Így hát maradt a fülem, ahol minden megvan. Még most sem vagyok túl jól, mert a fejfájás kerülget és persze nincs nálam semmi olyan, ami enyhíhetné. Öröm az ürömben, h most nem volt beszédkészség kiesés és nyelv-kéz zsibbadás. De használ a rozmaring, levendula illóolaj, a mágneses ékszer, amit mostanában elég rendesen hanyagolok. Sőt egyes ételektől is kijöhet, ilyen a csoki. Úgyhogy vmit vmiért, nagyon-nagyon mértékkel szabad ezt eszegetnem. Már azon filoztam, h kiütöm magam - 3 szimbólummal. Azt mondták, h ez csak örülteknek való, nem szabad. De most őrült helyzet volt. De fogalmam sincs, h hova rajzoljam a jeleket. Úgyhogy ma este saját magam reikizése lesz a cél.

Sejtem az okot is. Régen is mindig a stresszesebb időszak után 1-1,5 hónappal jelentkezett ez a dolog. Kb. 1 hónapja volt az az ominózus levél. Minden az érzelmi életem körül forog. Jobb lesz, ha elgondolkodok itt, h mit is akarok v inkább mit ér ez meg nekem. Csak az a baj, h a tehetetlenség megőrjít!!! És most is ez van. :((( Sztem, ha most kimennék a kedves kollégák megijednének tőlem, h olyan fehér lehetek. De ki kell mennem, mert az s.o.s spray-m a kocsiban van. Hátha segít vmicskét. Érzelmi stressz okozta dolog következménye ez.

Roham

A rohamok kb. negyedét látászavar vezeti be, ilyenkor előfordul, hogy a látótér egy részén csak fekete folt van, mást nem látunk, máskor villogó pontok vagy fényes, esetleg színes vonalak, gömb vagy csillag alakzatok jelennek meg. A jellegzetes lüktető migrénes fejfájás általában a fej egyik vagy mindkét oldalán kialakulhat, amit étvágytalanság, hányinger vagy hányás is kíséri. Ez az állapot kezelés vagy gyógyszer nélkül órákig, de napokig is fennállhat(3-72 óra).

Aurás tünetek

Az aurás tünetek nem mindig lépnek fel, de olyan eset is van amikor csak az aurás tünetek jelentkeznek. Az aurás tünetek a következők: szédülés, beszédzavar, zsibbadás, látászavar ritkán átmeneti vakság. Az aurás tünetek akár több napig is tarthatnak vagy a rohamok előtt vagy után.

Utóhatások

Több napos fáradtság, izomláz és izomfájdalom kísérheti. A beteg "kifacsartnak" érezheti magát, de vannak, akik a roham elmúltával kipihentnek, feltöltődöttnek érzik magukat.

Kezelése

Az migrén kezeléséhez a legjobb megoldás az, ha a beteg befekszik egy csöndes, sötét szobába, ahol senki sem zavarja, mivel ilyenkor a szervezet nehezen viseli el a külső ingereket. Fejfájás esetén gyógyszer szedése is indokolt lehet, viszont ezt sem szabad túlzásba vinni mivel a szervezet hozzászokhat a gyógyszerhez.

Javaslat: 1) Fejfájásos panaszok esetén forduljon családorvosához! 2) A korai kivizsgálással jobb gyógyulási esélyei vannak! 3) Orvosa munkáját könnyíti, ha pontosan, rendszerbe szedve leírja, majd vizsgálata során elmondja fejfájásának jellegzetességeit, esetleges kiváltó tényezõit! 4) Fejfájás esetén orvosi javaslat nélkül ne gyógyszerelje magát!

Régi módszer az illatterápia. Eukaliptusz, levendula vagy rozmaring párologtatásával a roham kezdetekor megelőzhető a fájdalom fokozódása. (Tausz György) Ilyenkor kerüljünk bizonyos ételeket és főleg az alkoholt. Egy pohár bor vagy pezsgő is elindíthatja a fejfájást. Ne fogyasszunk zsíros húsokat, tojásételeket, mert kiválthatják a kellemetlen tüneteket. A feketekávé néha segít a bajon. A kínzó fejfájással járó migrént csak csillapítani lehet, teljesen megszüntetni jelenleg nem. A migrén házi kezelésére sokféle módszer van, de azok csak akkor segíthetnek, ha tudjuk, hogy melyik használ. (Tausz György) Vattába csomagolt kámfort a fülünkbe téve enyhül a migrén. A migrén megjelenésekor kerüljük az erős fényt, feküdjünk le egy sötét szobában, tegyünk a fejünkre hidegvizes borogatást. Tartsuk magunkat távol a kiváltó izgalmaktól. Használhat még a halánték masszírozása.

Az étkezéssel lehet kísérletezni, ha más tüneti okot nem találtak. Van egy lista a föbb kiváltó élelmiszerekröl (kávé, csoki, vörösbor...), lehet ez is ok

találtam:

"Aurás migrén" - hangzott a diagnózis. - Látótér-kieséssel járó fejgörcs. A szemével nincs semmi baj, a panaszt egy pici erecske összeszűkülése okozza. A nők 30%-a szenved hasonló problémáktól.
- Vajon mi okozhatja? - kérdeztem a fájdalomtól eltorzult arccal.
- Magnézium és B-vitamin hiány, dohányzás, stressz, méreganyagok...de utóbbiakat már nem is hallottam.

Tévedtem, már a kezem is zsibbad, és a nyelvem is, és szét robban a fejem. :(((( El sem bírom mondani, h milyen álmos vagyok. Pedig legalább az egyik adagot meg kellene csinálnom és nem ártana a németbe belenézni, mivel holnap már tuti, h nem lesz rá időm, most meg energiám nincs sok. :(

2008.04.20.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése