2009. október 6., kedd

Kór-űző ételek



Bár az étkezés és az egészség kapcsolatáról népi bölcsességek és szikár, ok-okozati összefüggésekig lebontott laboratóriumi vizsgálatok egyaránt tanúskodnak, a hideg beköszöntével inkább modern medicinákkal igyekszünk megelőzni - s ha ez nem jött össze, kúrálni a megfázást. Pedig vannak olyan gyógyító ételek, amelyek legalább annyira hatásosak, mint ezek a patikaszerek - ráadásul még finomak is.

Százas csomag papírzsepkendő, orrcsepp, lázmérő, köhögéscsillapító - a késő őszi, kora téli idő hagyományos kellékei. Ilyentájt ugyanis az orvosok futószalagon írják fel a megfázás elleni szereket, és a patikusok is nagy tételben rendelik a náthacsillapítókat. Pedig egy kis odafigyelés segíthet abban, hogy ne essünk egyik betegségből a másikba. Néhány nyavalya-űző tipp és recept, hogy tabletták nélkül vészeljük át a nátha-szezont.

Kór-űzők

Grapefruit, az ezerarcú

A legegyszerűbb persze, ha nem betegszünk meg, a megelőzéshez pedig elsősorban az immunrendszert kell erősíteni, amelyben - ahogy már a gyerekek is fújják - a vitaminok segítenek legtöbbet.

A vitaminok közül az első számú védőbástya a C-vitamin, hagyományosan ismert fellelési helyei a citrusfélék, elsősorban a citrom és a grapefruit. Előbbivel ízesíthetjük az ásványvizet, vagy a teát, de csak a langyosat, mert a vitamin a 40 fok felett lebomlik. A grapefruit viszont nem csak a C-vitamin miatt nagy ász: ennek a gyümölcsnek az antioxidáns-tartalma javítja a szervezet regeneráló-képességét, a sejtek szabad gyökökkel szembeni védelmét.

Kivonatának néhány cseppje - állítólag - megújítja az önbizalmat, illata serkenti az agy jobb féltekét, javítja a memóriát és segíti a koncentrációt.

Aromaterápiás alkalmazása a kimerültség, a szellemi fáradtság, az emésztési zavarok és a narancsbőr ellen is csodaszer, magkivonata egy sor értékes, természetes antibiotikus anyagot tartalmaz: alkalmazható gombás fertőzések, ekcéma, tyúkszem, rovarcsípés, szemölcs, fogszuvasodás, korpa ellen.

Mindemellett a grapefruit az egyik legnépszerűbb fogyókúrás gyümölcs: 100 g mindössze 36 kalóriát tartalmaz. Legegyszerűbb reggel egyet félbevágni, és kikanalazni, akinek a natúr változat túl savanyú, tegyen rá barnacukrot, vagy mézet. Ki is facsarhatjuk, bár a belső, fehér hártya értékes összetevői lassítják a gyomor-, bél-, tüdő-, mell-, és prosztata-rák kialakulását.
Recept: annak, aki ennél komplexebb ízélményre vágyik, itt a töltött grapefruit : a gyümölcsöt vágjuk félbe, kanalazzuk ki, a gyümölcshúst kockázzuk fel, és keverjük össze mézzel, rummal, és málnával. Az egészet rakjuk vissza a megmosott héjba, öntsük le vanília pudinggal, szórjuk meg mandulával, hűtsük le, és nassoljuk el.

Káposzta, a tengerészek gyógyszere

Maradva még egy kicsit a jó öreg aszkorbinsavnál, nyilván sokan tudják, hogy a főleg tengerészeket tizedelő skorbut megelőzésére vitt magával James Cook kapitány 1768-ban a több évre tervezett expedíciós útjára annyi savanyú káposztát, hogy az úton végig kitartson. Igaz, ez a gyógymód még csak a megfigyelésen, és nem a tudományon alapult. Azóta viszont már tudjuk, hogy a tengerészek rémét valóban elűzi a savanyított káposzta, ami a nátha ellen is hatékonyan alkalmazható.

Recept: 30 dkg savanyú káposztát kutyuljuk össze két evőkanál tejföllel és 1 kiskanál reszelt tormával. Borsozzuk meg, ízesítsük füstölt hallal, kaporral. De a káposztát keverhetjük kevés növényi olajjal, néhány deka felkockázott feta sajttal, és egy felkockázott körtével is.
Jó ha tudjuk, hogy a kávé megakadályozza a C-vitamin felszívódását, és amerikai tanulmányok szerint minden szál cigaretta 25-100mg C-vitamint von el a szervezettől, tehát a szenvedélybetegek ne sajnálják maguktól a C-vitamint.

Sütőtök, az immunőr

Az immunrendszer másik őre, az A-vitamin. Legjobb A-vitamin forrásaink a belsőségek a máj, vese, szív, stb. a tojássárgája, a tej és tejtermékek, tengeri halak. Provitaminját tartalmazza nagy mennyiségben a sárgarépa, a paraj, a sütőtök, általában az erősen sárga, piros, vagy zöld színű zöldségek, gyümölcsök, kivéve a paradicsomot.

Ha az A-vitamint csak így vesszük magunkhoz, nem adagolhatjuk túl, csak akkor veszélyes, ha tabletta formájában vesszük be. A természetes béta-karotin ugyanis nem káros az egészségre, és a felesleg a vizelettel együtt kimosódik a szervezetből.

Recept: segítsünk az immunrendszerünknek tökös ételekkel, például sütőtök-krémlevessel. Ehhez olívaolajon dinszteljünk meg hagymát, fokhagymát, diónyi gyömbért és teáskanálnyi római köményt, majd szórjunk rá curry-t, és adjunk hozzá meghámozott és kockákra felvágott sütőtököt. Ezt kell felönteni annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, majd ízesítsük sóval, őrölt szerecsendióval és kevés darált borssal. Főzzük 10-15 percig, majd öntsük fel tejjel. Pár percfőzés után kézi mixerrel pürésítsük, és finomlyukú szitán passzírozzuk át.
A narancsos változat...

Tojás, az E-vitamin bomba

A szervezet E-vitamin szintje is nagymértékben befolyásolja az immunsejtek válaszkészségét. Ez a vitamin különösen az idősebb korban fontos, ám aki nem tagadja meg magától az később lesz öreg: ez a vitamin ugyanis késleltetheti az öregedést, mivel védi a sejteket a szabad gyökökkel szemben. Mivel az E-vitamin általában a magas zsírtartalmú élelmiszerekben található meg, ezért a fogyókúrázók különösen figyeljenek oda a megfelelő mennyiségű vitamin-bevitelre. E-vitamint az olajos magvakban, a levélzöldségekben, a tojásban, és a tejben találunk.

Recept: számtalan variációban elkészíthető, ezért nem válik unalmassá, ha reggelire, ebédre vagy vacsorára, hetente háromszor, valamilyen formában tojást, készítünk - például tojásfasírtot. A kemény tojásokat vágjuk egészen apróra, keverjük össze szintén apróra vágott hagymával, adjunk hozzá a petrezselymet, főtt rizst, és ketchupot, ízesítsük sóval. Formázzunk belőle fasírtokat, amelyeket mártsunk nyers tojásba, majd forgassunk zsemlemorzsába. Forró olajban süssük ropogósra.

Ha beütött és kiütött a kórság

Hagyma, fokhagyma - már az illata is gyógyít

Ha viszont minden óvintézkedés ellenére mégis meghűltünk, még mindig akad egy-két finomság, ami amellett, hogy segít átvészelni, a betegséget le is rövidítheti a szenvedéseinket. Kezdjük egy rendhagyó aromaterápiával: szimatoljunk vöröshagymát. A kettévágott zöldség illatait belélegezve jól érvényesül a hagyma baktériumölő hatása. Illóolaja emellett tisztítja a tüdőt, és oldja a hörgők görcsét is. A hagymából teát is főzhetünk: ehhez két-három fejnyit héjastul, mossunk meg és vágjunk össze. A darabokat néhány percig egy liter vízben kell főzni leszűrve mézzel édesíteni. Előnyei, hogy a kismamák is kúrálhatják vele magukat.

Még egy kismamabarát kúra, amelyet már a nagyanyáink is jól ismertek: tea és fokhagymás pirítós. A tea lehet hársfatea mézzel, csipkebogyótea, vagy, ha szeretjük, kamillatea. A vajjal, olíva olajjal előkezelt pirítósra kent fokhagyma pedig segít kidugaszolni az orrot ráadásul antibakteriális hatású.

Húsleves és almakompót - gondoskodás ízei

Még egy remek tipp a nagyi kelléktárából - a forró húsleves. A leves gyógyító hatásáról tudományos kutatásokkal is igyekeztek meggyőződni: a nebraskai egyetem orvosi karának kutatócsoportja laboratóriumban vizsgálta, miért hatásos a húsleves. A vizsgálatok kiderítették, hogy a tyúkhúsleves a benne található hatóanyagok segítségével enyhíti az orrnyálkahártya duzzanatát, így az orrdugulást, és csökkenti a köhögési ingert. Igaz, a kutatók hozzátették: a pszichés tényezők miatt ez a "gyógyszer" akkor a leghatásosabb, ha egy gondoskodó családtag, vagy barát viszi a beteg ágyába.

Van persze, hogy az ember nem vágyik zsíros levesre, csak valami könnyebb, meleg finomságra, mondjuk az almakompótra. Ez is segíthet a felépülésben, és különösen hasznos lehet, a betegség a gyomrunkat is megtámadta.

Recept: a nagyobb darabokra vágott almát ízesítsük szegfűszeggel, fahéjjal, és főzzük kb. 15 percig. Amikor megpuhult, vegyük le a tűzről, és keverjünk bele 2 evőkanál mézet. Almából egészség-salátát is készíthetünk: 1-2 db savanykás almát, és 1 kisebb nyers céklát reszeljünk le, facsarjuk rá 1 citrom levét, majd csurgassunk rá egy kis mézet. A saláta azért is hasznos, mert a betegség alatt is az egyik legfontosabb feladat a C-vitamin pótlása.

A csípős ételek, így a chili paprika, az erős zöldpaprika, a zöldbors szintén hasznos lehet az eldugult orra. A csípősségért felelős anyag ugyanis segíti a váladék eltávolítását.

Sós fördő és forralt bor - a természetgyógyász tippjei

A természetgyógyász szerint is a legfontosabb a vitaminpótlás, és a kiegyensúlyozott táplálkozás. Bordács Zsolt egy kevésbé ismert körülményt is megoszt velünk.

"Ha valaki a betegsége alatt tejterméket, vagy emlős állatok fehérjéit, akkor nehezebben kecmereg ki a megfázásból"- figyelmeztet a szakember.

Az étkezésen kívül természetgyógyász azt javasolja, hogy vegyünk meleg, langyos sós fürdőt: egy fél kád vízben keverjünk el egy 3 deka pohárnyi konyhasót, feküdjünk bele egy negyed órára, majd ezután jól felöltözve bújunk ágyba.

A természetgyógyász gyógynövényeket is ajánl a felépüléshez. "A fahéj és a szegfűszeg segítheti a gyógyulást. Ezeknek a fűszereknek a segítségével akár forralt bort is készíthetünk, csak arra kell figyelni, hogy forraljuk el az ital alkoholtartalmát, hiszen nem attól kell jól érezni magunkat, hogy becsíptünk, hanem a meleg, fűszeres italtól"-fejezi be Bordács.

A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:http://origo.hu/noilapozo/eletmod/20071102-immunerosito-gyogyito-etelek-es-italok.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése